A hétvégén Londonba utaztunk. Busszal érkeztünk a Victoria Coach Station-re a kora délelőtti órákban, majd miután gondosan leellenőriztük honnan indul másnap a busz vissza Portsmouth-ba, a Westminster negyed felé vettük az irányt. Itt megtekintettük a Westminster Abbey-t, majd elsétáltunk a Big Ben és a Parlament épületéhez. A Westminster hídról igen jó felvételek készülhettek a London Eye és a Big Ben irányába is, főleg, hogy az idő is kedvezett nekünk: nemcsak, hogy nem esett az eső a hétvégén, de olykor még a nap is kisütött egy kicsit.
Londonban igen nagy távolságok vannak, így csoportos napijegyet is vásároltunk, amellyel egész nap korlátlanul használhattuk a londoni metrót. Első metrós utunk a Westminster negyedből vezetett a The Museum of London-ba. A helytörténeti múzeum kronológiai sorrendben mutatja be miből is lett London, mit élt és vészelt át a hosszú évszázadok alatt. A tárlatot mindenki saját érdeklődése szerint járhatta be, fedezhette fel.
Ezt követően elsétáltunk a St. Paul Cathedral-hoz. A katedrálist kicsit körbejártuk, lefényképeztük, megcsodáltuk. Rövid sétával elértük a Milleniumi hidat, ahonnan ismét szép kilátás nyílt a Temzére. A hídon átkelve elhaladtunk a Globe színház mellett, végigsétáltunk (ahol lehetett) a rakparton egészen a Tower Bridge-ig, onnan pedig a Tower of London-hoz. A híd, bár több évszázaddal később épült, mint a Tower of London, stílusában pontosan egyezik azzal, így ismét szép panoráma tárult elénk a hídról is és a rakpartról is.
A Tower of Londonnál a csapat kétfelé vált. Tamás a csapat nagy részét közkívánatra a British Museum-hoz kísérte, két diákot pedig én kísértem el a London Eye-hoz. A két lánynak nagy álma volt ugyanis, hogy felülhessen a Milleniumi kerékre. Nem kellett sokat sorban állniuk a jegyért, talán a feljutás volt egy kicsit hosszadalmas, de állításuk szerint megérte és a panorámáról áradozva tértek vissza. A két csapat a British Museumnál találkozott ismét, ahol egy szűk órácskát még eltölthetett a London Eye-os csapat is. A múzeumban a diákjaink talán Egyiptomra és a múmiákra voltak a legkíváncsibbak, az impozáns épület pedig mindenkit lenyűgözött.
A British Museum-kaland után a Piccadilly Circus fele vettük az irányt, megcsodáltuk a fényreklámokat, a nyüzsgő szombat esti forgatagot, a jövő-menő buszokat, majd rövid sétával elérkeztünk a Trafalgar Square-re. Szerencsésebb lett volna világosban ideérni, de aki felment a National Gallery lépcsőjén és onnan tekintett le a térre sem csalódhatott. A csapat itt már kezdett fáradni és a szállásra kívánkozott. Metróra szálltunk hát és hamarosan a szálláson is találtuk magunkat, hiszen igen jó helyen, a Hyde Park (Kensington Gardens) közvetlen közelében találtunk magunknak helyet.
Ami a szállást illeti, éppen azt kaptuk a pénzünkért, amit vártunk: egy szoba fürdőszobával és szerény, de elegendő reggelivel. A szállodában és a közvetlen környezetében is nagy volt az élet, többen még kimentek egy kicsit este, beszélgettek, dorbézoltak. Másnap reggel pedig ismét bebizonyosodott, hogy kicsi a világ, hiába vagyunk egy nagy ország 8 és fél milliós fővárosában: egy diákunk egyik ismerősével futott össze a reggeli kávé kevergetése közben.
Reggeli után kijelentkeztünk és a parkon át a Buckingham Palace-hoz siettünk, ahol már népes tömeg gyűlt össze, hogy minél jobb helyről nézhesse meg az őrségváltást. Itt szabadprogramot adtunk a tanulóknak, hogy mindenki maga döntse el, hogy honnan szeretné látni a ceremóniát.
Az őrségváltás megtekintése után elmentünk a Victoria Coach Station-re, ahol még egy jó órát várakoznunk kellett, de messzebb már nem mertünk elkószálni, hiszen foglalt helyünk és jegyünk volt a délutáni járatra. Az időt mindenki a maga igénye szerint tölthette el: volt, aki ajándékot vásárolt, volt, aki ivott egy jó kávét, volt, aki igen jót evett, de akadt, aki ezt a hármat majdnem ebben a sorrendben mind elkövette.
A csapat kimerülten ugyan, de élményekkel tele ért haza Portsmouth-ba a késő délutáni órákban. Igen, haza, hiszen a hatalmas, nyüzsgő és ilyen rövid idő alatt bevehetetlen metropolisz után kicsit jól esett visszatérni ebbe a csendes kisvárosba, ami most még egy hétig a második otthonunk lesz. Szombaton aztán megint útra kelünk és irány az igazi haza!
Szabolcsné Tóth Annamária
